Mit mivel lehet helyettesíteni?
A 21 napos étrend szigorú – így nagyobb súlyveszteséget ígér. Ahhoz azonban, hogy ezt biztosan el is érd, mindent pontosan be kell tartanod: ha lehet, ne helyettesíts semmit mással, ellenkező esetben elmaradhat a várt eredmény.
Az egyes alapanyagok mindegyikének megvan a rá jellemző összetétele – éppen ezért nem helyes, ha belsőséget vagy halat szárnyassal helyettesítünk, mert megváltoztatja a tápanyagok (pl.: vitaminok, ásványi anyagok) bevitelének arányát, aminek kiegyensúlyozottsága fontos pontja minden egészséges étrendnek. Ráadásul a változtatásokkal az étrend változatosságát is csorbítjuk, így egyhangúvá, nehezen betarthatóvá válhat. Ennek ellenére nem célom, hogy olyan alapanyagok fogyasztását kényszerítsem rád, amit eddig sem ettél meg, ezért ha elkerülhetetlennek látod a cserét, akkor a következőket tartsd szem előtt:
- Marhát lehet szárnyassal kiváltani, de fordítva nem.
- Ha semmiképp nem eszed meg a halat - szárnyassal kiválthatod.
- Ha nem eszel belsőséget – szárnyassal kiválthatod.
- Saláták esetén bármilyen előre elkészített salátát is vehetsz, csak arra ügyelj, hogy az alapanyagai megegyezzenek a kiírt salátával. Ha nem kapsz ugyanolyat, akkor figyelj arra, hogy ne majonézes alapú legyen a választottad, hanem ecetes, joghurtos vagy olívaolajjal készített. Biztosabb hatású a fogyókúra, ha a salátára legalább az öntetet magad készíted.
- Alacsony súlykontroll indexű gyümölcsöt másik alacsony súlykontroll indexű gyümölccsel lehet kiváltani (pl. alma helyett körte); közepes súlykontroll indexű gyümölcs helyett lehet másik közepeset (pl.: narancs helyett őszibarack) vagy alacsony SKI-jűt választani (pl. narancs helyett körte). Vacsorára már csak alacsony SKI-jű gyümölcsöt fogyassz.
- A gyümölcsöknél leírtak vonatkoznak a zöldségekre is. Egy zöldséget ne fogyassz a 21 nap alatt: burgonya. Kukoricát csak zöldség/gyümölcsnapon válassz, akkor is legfeljebb 15-20 dkg-t fogyassz belőle.
- Zöldség/gyümölcsnapon ne tarts csak gyümölcsnapot. Legalább 1 étkezés zöldségekből álljon. Ezeken a napokon az étrend 80-90%-a nyers, friss legyen, a többi lehet főtt is. Lényeg, hogy hozzáadott zsiradék ne kerüljön bele. Ha nagyon kevésnek érzed a zöldség/gyümölcsnapokon az elfogyasztható mennyiséget, akkor plusz étkezést beiktathatsz. 1 kg eredetileg a napi elfogyasztható mennyiség (zöldség/gyüm összesen), de 1,5 kg-ig felmehetsz – csak tartsd be az elvet: sokszor keveset!
- A tej helyettesítésére a legjobb a zabital, de joghurttal/kefirrel is helyettesítheted.
- Száraz hüvelyest lehetőleg száraz hüvelyessel helyettesíts (pl. ha nem szereted a sárgaborsót, akkor egyél helyette lencsét vagy babot).
Kell-e vitaminkészítményt vagy egyéb étrend kiegészítőt szedni az étrend tartása alatt?
Bár az étrendet próbáltam a szigorúsága mellett is változatossá tenni, mégis az javaslom, egészítsd ki komplex ásványi anyag és vitaminkészítménnyel, hogy biztosan megkapjon a szervezeted minden számára szükséges anyagot. Erre főként a téli, napfényben szegényebb időszakban lesz szükség. Étrend kiegészítőt nem javaslok, a Program alatt nem kell mást tenni, csak a javasolt étrendet betartani.
Étrend kiegészítőt nem javaslok, a Program alatt nem kell mást (t)enni, csak élelmiszert - gyümölcsöt, zöldséget, húst, belsőséget, teát, stb. – fogyasztani.
Egy esetben választhatsz tejsavó fehérje készítményt – a étrend könnyítéseképpen, ha nincs időd elkészíteni az adott ebédet vagy vacsorát, esetleg hosszú megbeszélésen veszel részt, ahol legfeljebb pogácsák lesznek az asztalra téve. Ebben az esetben csak elkészíted magadnak a turmixot, és kiváltod vele az adott étkezést. Figyelem! Nem étkezés kiegészítésére, hanem helyette fogyaszd! Ha úgy döntöttél, szükséged lehet rá, és veszel tejsavó fehérje készítményt, akkor arra figyelj, hogy olyat válassz, ami csak fehérje alapú, és nem tartalmaz szénhidrátot, és ne tejjel, hanem vízzel készítsd el.
Okozhat-e betegséget, hiányállapotot ez az étrend?
Egészséges felnőtt emberben nem. A háziorvos véleményét azért célszerű kikérned, hogy tudjad, egészségi állapotod és korod megengedi-e a 21 napos étrend folytatását. Vitamin- és ásványi anyag hiány sem léphet fel, hiszen az étrend mellett ásványi anyag és vitaminkészítmény szedését javaslom.
Kell mozogni, és ha igen, mennyit a 21 nap alatt?
Ajánlott. A súlyvesztés ugyan a mozgás nélkül is létrejön, de kisebb mértékben, kevésbé láthatóan mintha mozogtunk volna. Emellett a szervezetnek szüksége is van a többletmozgásra hiszen: a vér és nyirokkeringést fokozza, a bőr tónusát javítja, rugalmasságát fokozza, elősegíti a méreganyagok ürülését, segít a normál emésztés megtartásában, vagy fokozásában, jó közérzetet, pozitív önértékelést biztosít, vitalitásunkat növeli, segít a stressz levezetésében. Ha rávesszük magunkat és mozgunk rögtön minden könnyebb lesz, hiszen érezzük, hogy tettünk valamit önmagunkért, az egészségünkért és könnyebb az étrendet is betartani!
A legegyszerűbb és leginkább pénztárca kímélő megoldás a kocogás vagy gyors gyaloglás. Ehhez semmi másra nincs szükség, csak egy pár tornacipőre és egy kis elszántságra. Az étrend mell érdemes egy héten 4x 30 percet tölteni ezekkel a mozgásformákkal (he belefér a három hét alatt heti 5 alkalommal ugrásszerű változást eredményezne). Ha erre nincs valamiért lehetőséged vagy kedved, ajánlom az otthoni tornára kifejlesztett dvd-imet. Ezeket az edzésprogramokat is legalább 4x végezd el a héten, akár önmagában 1-et, akár minden nap váltogatva a tornákat a gyakorlatok változatossága érdekében.
Dvd-n 9 féle mozgásprogram között válogathatsz:
200%-Alakformálás mesterfokon
Nyerj időt!
Új kihívás
Pörgesd fel!
Lendületben
Vitalitás
Egyensúlyban önmagaddal
Live
Menni fog!
Lehet-e kávét inni a 21 nap során?
Igen, napi 1 kávé belefér, ha édesítővel, sovány tejjel vagy magában fogyasztod. A cukros, tejszínes változatot felejtsd el.
Mit egyek a 21 nap letelte után?
Ha sikeresnek érezted a diétát, akkor semmi mást nem kell tenned, mint a honlapomon megismerkedni a Súlykontroll Programmal. Szeretettel ajánlom figyelmedbe a „Súlykontroll egyszerűen” menüpontot.
Ha a 21 nap alatt leadtad az összes felesleged, akkor a letelte után a Súlykontroll 3. szakaszával folytasd. Ha még további fogyás a célod, akkor a Súlykontroll 2. szakasza szerint étkezz.
Megmaradnak a leadott kilók?
Ha a 21 nap letelte után a Súlykontroll megfelelő szakaszával folytatod az étkezésed, vagy az egészséges táplálkozás szabályait követve étkezel ezek után, akkor biztosan megmaradnak a leadott kilók. Ha viszont a 21 nap letelte után folytatod a többségében cukros-, lisztes, zsíros ételeket, valamint sokszor alkoholt tartalmazó régi étrended, mindezt mozgásszegény életmóddal társítva, akkor – mint ahogy ez vezetett eddig is az elhízásodhoz – előbb-utóbb vissza fog térni a felesleg.
Ez a módszer nem csodamódszer: abban segít, hogy megtaláld az egészséges életmódhoz vezető utat. Nem azt jelenti, hogy soha többet nem lehet cukros süteményt enned, hanem a mértékletességre, és a helyes arányok betartására fekteti a hangsúlyt, erre tanít meg. Részletekért keresd a Súlykontroll Programot bemutató könyvet, vagy a www.beresalexandra.hu honlapot. |