h1: Béres Alexandra - Súlykontroll, A nagy fogyás
h2: Béres Alexandra - Súlykontroll
Béres Alexandra - Súlykontroll

Odafigyeléssel könnyebb!


gondolkodo130.jpgMa Magyarországon egyre több az elhízott ember, de ezzel nem vagyunk egyedül. A probléma valódi nagyságát és jelentőségét az mutatja meg igazán, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az elhízást betegségnek nyilvánította, és nem elhanyagolható az egyes betegségek kialakulásában játszott szerepe sem. Éppen ezért egyre fontosabb a megelőzés, az oktatás.


 

 

 

 

 

 

elhizas240.jpgA túlsúlyos, elhízott ember számára látszólag rengeteg segítség áll rendelkezésére, hogy le tudja adni felesleges kilóit. Sokszor egymásnak teljesen ellentmondó, „bizonyítékokkal" alátámasztott „tények", féligazságok keringnek minden lehetséges fellelhető helyen, így az érdeklődő, egészségi állapotát megtartani vagy javítani kívánó ember nem tud eligazodni ebben a kavalkádban. Sajnos legtöbbször a tudatosan felépített életmódváltás hiányzik, mindenki minél kisebb erőfeszítéssel, rossz életmódja megváltoztatása nélkül várná az eredményt. Pedig csak elhatározásra, és egy kicsi odafigyelésre lenne szükség a sikerhez. A mérhetetlen információ ellenére sok alapvető dologgal nem vagyunk tisztában.

 

Tudtad?

A normál testtömegű emberek 20 %-kal, az elhízottak 30 %-kal alábecsülik az egy nap alatt általuk elfogyasztott energia mennyiségét!

 

Ez adódhat a nasik illetve az energia tartalmú italok számon nem tartásából, elvégre a nap végén már nem biztos, hogy emlékszünk egy savanyúcukorka bekapására, vagy nem számolunk azzal, hogy 0,5 liter szénsavas-cukros üdítő kb. 200 kcal többlet bevitellel „ajándékoz" meg minket. És mennyit is iszunk belőle egy forró napon...?

 

Gondolkodjunk el rajta, mennyi energiát spórolhatnánk egy kevés tudatossággal!

 

Vegyük például a mindenki által nagyon kedvelt hasábburgonyát. frenchfries.jpgLeggyakrabban ezt választjuk, holott élvezeti értékben egy cseppet sem marad el ebed.jpgtőle a héjában sült burgonya. A kettő közt azonban van egy jelentős különbség: 135 kcal adagonként. Ez nem azt jelenti, hogy ha normál súlyúak vagyunk, akkor nem ehetünk többet hasábburgonyát. De érdemesebb többször választani a „kcal-spóroló" változatot. Ha egy teljes ebédet hasonlítunk össze, egy étkezésen belül óriásira nő a különbség. A táblázatból kiderül, hogy mennyit ér, ha egy kis odafigyeléssel állítjuk össze étrendünket.

 

Vegyük példának, hogy vasárnapi ebédre elfogyasztunk 1 szelet rántott húst, hasábburgonyával, és utána desszertként 1 szelet zserbót eszünk. Ennek az étkezésnek az energiatartalma: 1285 kcal. piskota240.jpg172_hazi_zserbo.jpgHa ekkor pácolt natúr szeletet, héjában sült burgonyát és ízes piskótatekercset választunk, 622 kcal energiát tartalmaz a menü. Egy ebéd alatt, nem kevesebb, mint 663 kcal-t spóroltunk meg tudatos választásunkkal, úgy, hogy eközben nem kellett lemondani sem a finom ízekről, sem a desszertről.

Hasonló a helyzet egyéb étkek esetében is. A mellékelt táblázattal szeretnék egy kis segítséget nyújtani abban, hogy egy kis odafigyeléssel néhány gyakrabban előforduló étel, élelmiszer esetében mennyit spórolhatunk. Ne feledjünk tehát, mennyire fontos a megelőzés, hiszen a naponta adódó, apró energiatöbbletekből alakul ki az évek alatt ránk rakódó felesleg!

 

ÉTELEK ENERGIATARTALMÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

 1 adag

energia (kcal) 

 

energia (kcal) 

 1 adag

sporolás 

 rántott hús (120 g sertéskarajból)

 468

 

265 

olívaolajban pácolt sertésszelet (120 g sertéskarajból) 

 -203 kcal

hasábburgonya (250 g burgonyából)

370

 

235

héjában sült burgonya (250 g burgonyából)

- 135 kcal

zserbószelet (1 szelet)

447

 

122

ízes piskótatekercs

- 325 kcal

paprikás lisztbe forgatott heck (120 g heckből)

404

 

212

tárkonyos, citromos halfilé (120 g tőkehalból)

- 192 kcal

zöldborsófőzelék (250 g zöldségből, rántással)

394

 

295

párolt zöldborsó (250 g zöldségből)

- 99 kcal

 

EGYES ÉLELMISZEREK ENERGIATARTALMÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

 1 adag

energia (kcal) 

 

energia (kcal) 

1 adag 

 sporolás

trappista sajt (30 g)

112

 

56

túra sovány sajt (30 g)

- 56 kcal

banán (1 közepes db)

105

 

49

mandarin (2 közepes db)

-56 kcal

téliszalámi (30 g)

156

 

33

pulykasonka (30 g)

-123 kcal

csirkecomb (120 g)

160

 

110

csirkemell (120 g)

- 50 kcal

szénsavas üdítő (2 dl)

96

 

2

zöld tea (cukormentes) (2 dl)

- 94 kcal

 

 


Oszd meg az iwiw-en!
vissza2009.03.20.