Fűszerek és gyógynövények 4.
Az elmúlt hetek változékony időjárása és a vele járó egyre több megfázásos megbetegedés indított arra, hogy bemutassak pár gyógynövény, módszert, melyekkel felvehetjük a harcot a baktériumok ellen.
Barátaim, ismerőseim egyre csak szipogtak, panaszkodtak körülöttem. Nem csodálkoztam, hogy szervezetüket megtalálta valamilyen baktérium, hiszen az öltözködést szinte lehetetlen volt eltalálni. Rendszeresen esett, egyik percben 25 fok volt, majd beborult, jött a szél és mindenki majd megfagyott, de ha már elkerülni nem tudtuk, legalább nézzük meg, hogyan javíthatunk a helyzeten, vagy máskor hogyan előzhetjük meg.
Az egyik növény, melyet a megfázás kezelésére ajánlanak a lázgyökér. Köznapi neve még az izzasztófű. Kisebb vírusos és bakteriális megbetegedések kezelésére alkalmazzák. Az indiánok izzasztó hatását használták ki. Minden lázzal járó megbetegedésre alkalmazták. A hódító telepesek is szívesen alkalmazták. Nemcsak a láz és a malária kezelésére, hanem immunerősítőként is. Hatása, hogy a fehérvérsejteket kórokozók elleni harcra ösztönzi.
Felhasználása: 1-2 teáskanálnyi szárított levelet egy csésze forró vízben 10-20 percig áztassunk. Naponta maximum háromcsészényit fogyasszunk! Kétéves kor alatt nem adható.
A borsmentát talán már többen ismerik és akár használják is. Kifejezetten finom ízű teát lehet belőle készíteni. A legjobban azt szeretem, ha már kihűlt, és lassan egy kiskanálról szürcsölgethetem. Számomra így érződik ki legjobban az élelmiszerekből ismert kellemes, frissítő aroma. Bármelyik korosztálynak szívesen ajánlom, hiszen nem rendelkezik kellemetlen, keserű ízzel, de persze, ha valaki szeretné, nyugodtan fogyasszon hozzá egy kis adag mézet.
A benne található menta nevezetű anyag érzéstelenítő hatású. Főzetét használhatjuk az arc tisztítására, ha arcbőrünk netán zsíros, pattanásos. Ajánlható tinédzsereknek is.
Használható még az emésztés segítésére, hasmenés estén. Segíti az epehólyag kiürülését, ezáltal megelőzve az epekő kialakulását. Akinek hajlama van az epekőképződésre, mindenképpen ajánlanám neki a mentatea rendszeres alkalmazását.
Egy stresszes nap végén is kiváló lehet, akár a fürdővízbe csepegtetve illóolaját, vagy teaként elfogyasztva, mivel kiválóan nyugtatja az idegeket.
Gyakran használják a hörghurut kezelésére fertőtlenítő hatása miatt. Talán a gőzölés, vagyis a gőz beszippantása a leghatásosabb meghűlés esetén. Ezzel a módszerrel a tüdőt és az egész légző rendszert fertőtleníthetjük a borsmenta segítségével.
A gyömbér, melyet inkább fűszerként ismerünk, szintén használható a megfázás és az influenza kezelésére. Kínai tanulmányok bebizonyították, hogy segíti az influenzavírusok elpusztítását, Megállapították, hogy az immunrendszer erősítése által szerepe lehet a megfázásos, és egyéb immunrendszerhez kötött megbetegedések megelőzésében.
Ha megfáztunk, tegyünk két teáskanál reszelt gyömbért egy csészébe, majd öntsünk rá forró vizet és hagyjuk állni 10 percig. Teáját akár a láz, kisebb hőemelkedés csökkentésére is használhatjuk.
Fűszerként süteményekhez, húsokhoz, de akár a krumplipüréhez is kiváló választás lehet.
Tudom, hogy még számos elismert és méltán ajánlott gyógynövény létezik, mely bevethető megfázás esetén, de talán ezeket kevésbé ismerték.
Ajánlom, hogy a jól bevált, megszokott kamilla mellett, ha picit rosszabbul érezzük magunkat, kóstoljunk meg egyet-kettőt, hátha az lesz a csodaszerünk!
Kovács Judit
dietetikus
